VIII. Napfényes Fesztivál – 2011. június 5., Petőfi Csarnok
Több éve fotózzuk a Napfényes Fesztivált, ezt az igényesen összerakott rendezvényt, ami tartalmas kikapcsolódást kínál fiataloknak, felnőtteknek, családoknak egy kellemes vasárnapi napra. Ez a mi egyik kedvenc rendezvényünk, úgyhogy melegen ajánljuk mindenkinek!
TEF 3 – esküvői fotó workshop
Gyümölcsöző elmenni egy fotós workshopra, főleg akkor, ha tudjuk mire számíthatunk. Nagyon vártam, hogy eljussak a TEF (Tudatos Esküvői Fotográfus) workshopra, amit tavaly sajnos nem tudtam megvalósítani, idén viszont párommal együtt közösen vettünk részt rajta. Két kiváló kollégánknak, Jaksa Tímeának és Fekete Csabának köszönhetően kaptuk első kézből tudást, tapasztalatot és kreatív ötleteket, hogy hozzuk ki magunkból [...]
Az esküvői fotózás története és kezdete
Az esküvő fotózás története az 1840-es évek elejére nyúlik vissza. Ebben az időben a fényképezés kereskedelmi oldaláról még nem igazán beszélhetünk, de az esküvő napjának megörökítésének ötlete ekkortájt kezdett kibontakozni. A fényképész technikai felszereltségének korlátai miatt az esküvői fotózás majd egy évszázadon keresztül stúdióban történt. Az 1800-as években még nem volt papír alapú fénykép vagy [...]
Ellenfényben
A fotós legjobb barátja a fény – ezt minden kollega tudja és eszerint tervez , komponál munka közben. Régen mi is úgy tanultunk, hogy ellenfényben nem fotózunk, mert a témánk sötét lesz, és nem fog látszani belőle semmi. Ezt ma az esküvő fotózásban teljes mértékben átfogalmazhatjuk, mivel az ellenfény egy kreatív elem ami hangulatot teremt [...]
Hogyan válasszunk tudatosan esküvői fotóst?
Az esküvő minden ember életében kiemelkedő fontosságú esemény. Az esküvő felejthetetlen pillanatait és hangulatát, mindazt, amibe oly sok energiát, munkát beletesztek, azt egyedül a fotó képes megörökíteni olyan formában, hogy ha később – akár 10-15 év múlva - visszanézitek, akkor hűen tükrözze a Nagy Napot. Ki lesz az aki ezt megörökíti? Büszkén fogják a rokonoknak megmutatni [...]
Ébredés
Hihetetlen, de mégis igaz, amit már régóta szerettem volna , végre sikerült. Menyasszony lovon, lendületben, szabadságban, vágta a mezőn a kora reggeli órákban. Napfelkelte előtt már úton voltunk Piliscsaba felé, hogy időben “ready” legyen minden és mindenki. Mindig is szerettem azt a fényt, amit a felkelő naptól kapunk, ami kb. 30-40 perc folyamatos öröm az [...]
“Esküvő esték” programsorozat! – II. Esküvő este – őszinte válaszok Nektek!
A nagy érdeklődésre való tekintettel folytatjuk programsorozatunkat. 2011. Február 24-én Csütörtök este 19:00-tól, várunk az Első Pesti Rétesházban, Cím:1051 Budapest, Október 6. utca 22. Miért érdemes eljönni? Készültök az esküvőre, de túl kevés, vagy éppen túl sok az információ. Kíváncsi vagy, hogyan darál be az esküvőipar? Mik a szervezés veszélyei? Kérdéseid vannak és érdekmentes valós [...]
Gödöllői esküvő kiállítás, avagy hidegben is a legtöbbet adjuk…
Már amennyit tudunk, mert sok látogató már volt az előző 2 nagyobb kiállításon. Én is kint voltam, felépített kis standommal, fotókönyvekkel, laptoppal, legfrissebb stilizált fotóimmal, ahogy kell. A nagy tömeg miatt nem kellett aggódni, mert az inkább a reptéren vagy az állomáson maradt. Ki tudná megmondani, ma mi a legjobb platform az esküvő fotózás szolgáltatást tekintve, mikor [...]
“Esküvő esték” programsorozat!
Készültök az esküvőre, de túl kevés, vagy éppen túl sok az információ. Kíváncsi vagy, hogyan darál be az esküvőipar? Mik a szervezés veszélyei? Kérdéseid vannak és érdekmentes valós válaszokat akarsz. Ingyenesen kérdezheted szakértőinket. Ajándékok az előadóktól: e-session fotózást sorsolunk ki a résztvevők között 20011. január. 27-én Csütörtök este 19:00-tól, várunk a Fortuna hajón!! Cím: 1137 [...]
A képek messze repítenek: Eszter és András
Mindig szeretek olyan helyeken fotózni, ahol még nem jártam, mert egyrészt ez új kihívás a számomra, másrészt új impulzusokat is kapok. A helyszín egy nagyon fontos eleme a képnek. Azt ajánlom minden párnak, hogy jól válasszák ki a helyszínt az esküvő fotózás napjára. Eszterrel és Andrással bejártuk Keszthely érdekesebb részeit és voltunk egy régi bányában [...]
Bogi és Ricsi a Nagy Napon
Mindig csak köröket futunk, amikor a boldogságot hajszoljuk, viszont létezik az öröm másfajta felismerése is. Bogi és Ricsi ezt felismerték egymásban, az esküvő napján igazán nagy volt mindkettőjükben a lendület és a jókedv. Bátran állítom, hogy az esküvő teljes ideje alatt mindenki garantáltan jól érezte magát.
Stílus vihar előtt
…az úgy történt hogy az esküvő napján, a már megszokott módon az eső és a napfény között váltakozott az időjárás. Ha valami kiszámíthatatlan, akkor az az időjárás. Ki az aki megmondja előre hogy milyen lesz aznap az idő? Ezt csak fenn tudják, az időjósok. Általában ezen aggódnak a legjobban a menyasszonyok is. Holott a vihar [...]
Ami összeköt minket, egy esküvő fotózás gondolatai
Elindultunk…..ez a reggel hűvösnek indult, de bíztam előérzetemben hogy a nap ránk kacsint. Mert fény nélkül nehéz a fotósnak a képi hangulatot megteremteni. Lehet, de jobb ha a természet adta lehetőségekkel élünk, ez azért eredetibb. A nagytétényi kastélymúzeum adta a helyszínt Noémi és Márk fotózásához. Ezekben a napokban végig esős idő volt, de úgy látszik [...]
Ortodox esküvő
Pillanatok, amikor a szertartáson mindenki koncentrálva figyeli az ifjú párt. Alex és Maria esküvő fotói 2010 elején, január derekán készültek. Íme, egy kis ízelítő, a jókedv és az orosz ortodox esküvő képekben.






