“Mindkét fotózás – az eljegyzés és az esküvő fotózás nagyon pozitív élmény volt, és összességében teljesen más, mint azt elképzeltem. Pozitív értelemben más.. ![]()
A kamerával való eddigi viszonyom kapcsán azt gondoltam, hogy nehéz lesz feloldódnom, kényszerű mosolyokat vizionáltam, kínos szituációkat az emberek, járókelők miatt, stb. Nos, nem ez történt, nem tudom mi lehetett az oka, de ami oldottá tett, az a nem látszó burok amit körénk varázsoltatok, vagy varázsoltunk együtt. Emiatt egyáltalán nem zavartak az emberek a környezetünkben. Összességében remekül éreztük magunkat.
Tök emberiek vagytok, láthatóan élvezitek amit csináltok és ezt nagyon jó látni és megélni. Nem volt üzleti kapcsolat jellege a dolognak, amolyan száraz tranzakcióra gondolok, amikor kőbe vannak vésve a dolgok és szigorúan aszerint járunk el. Ugyanakkor minden tiszta volt a csomag és árak terén, nem voltak meglepetések. Jó volt részese lenni a kísérletezésnek is a mezőn a cseppekkel. Flottul terv szerint mentek a dolgok, mindent megkaptunk amiben megállapodtunk, sőt még többet is, szóval a szolgáltatás szintjével teljes mértékben elégedett vagyok.
Ja!!! a végeredmény pedig szerény véleményünk szerint szuper! A slideshow-kért fogadjatok szeretettel 1-1 virtuális Oscart, de tényleg!
Bátran ajánlani fogunk mindenkinek aki fotóst keres.”
“Friss házasságunk első olyan pontja, amelyben máris maradéktalanul egyetértettünk az volt, hogy esküvőszervezésünk legszerencsésebb választása fotográfusunk volt. Endinek fantasztikus szeme van; művész, aki teljesen másképp látja a világot. Szenzációs képek megálmodója, megalkotója, fantáziája páratlanul színes. Az esküvői fotózást feszengésnek hittük, de Endivel szórakoztató élmény volt, nagyon jól csinálja, közvetlen, barátságos, mindenkivel megtalálja a hangot. Az esküvői videón láttuk, hogy ő mindig, mindenütt ott volt, az eseményen viszont nem lábatlankodott, észrevétlen maradt. A holtponton néhány bűvésztrükkel segítette át az ifjú házasokat. Profik közül az egyetlen, aki elfogadható áron dolgozik. Művész, bűvész, sőt varázsló. Szívből ajánljuk azoknak a házasulandóknak, akik zseniális képeket szeretnének őrizni az esküvőjükről, és a fotózásra sem kínnal emlékeznének. Vállaljuk a felelősséget!”
“A fotózáson nagyon jól éreztük magunkat, jól esett a közvetlenség és a biztatás, egy pillanatra “profinak” érezhettük magunkat.
Azért választottunk Benneteket, mert nagyon tetszettek a korábbi munkáitok, nem átlagos képeket szerettünk volna és ezt főleg a beállításokkal értétek el. Tetszett, ahogy határozottan irányítottátok a közös munkát. Tetszett, hogy nem fotóztunk különleges helyeken, mégis különleges képek születtek, és hogy a személyiségünknek megfelelő beállításokat kértetek. A spontán pillanatképek is jól sikerültek, Zsuzsa mindig ott volt, ahol “kellett”. Tetszett, hogy általában ketten fotóztatok, így több szemszögből látattatok minket.
Ilona & Attila
“Azon emberek közé tartozunk, akik nem szeretik a saját képmásukat fényképen vagy filmen viszontlátni. Nem szívesen állunk modellt, és ez általában látszott is korábbi képeinken.
Az esküvőnkről készült album volt az első, amit nem csak szívesen nézegetünk, hanem büszkén mutogatunk másoknak is. Az egyetlen különbség az eddigi és a mostani képeink között Birta Endre.“
“Elsődlegesen a Birta Fotográfia fotói, illetve a fotókönyv győzött meg minket a választásról, valamint, szimpatikusnak is találtuk Endrét, ami nem utolsó szempont. A fotózáson jól éreztük magunkat, én bevallom az esküvőm napján kissé ideges voltam, viszont Endre jelenléte a fotózáson megnyugtatott, megfeledkeztem az idegeskedésről. Mindenképp fontosnak tartottuk,hogy ha több év múlva visszanézzük ezeket a képeket, akkor is jó minőségű, profi fotók legyenek, amik az elvárásainknak abszolút megfeleltek.
Nagyon örültünk annak, hogy bár a megbeszélt időpont ellenére kicsit csúsztunk az esküvőn, de ez sem okozott problémát, utólag el tudtunk számolni, nem ragaszkodott percre, pontosan a megbeszéltekhez, hiszen egy esküvőt nem lehet előre megtervezni.
Szerencsére negatívumot nem tudunk írni, nagyon meg voltunk elégedve mindennel, másnak is bátran ajánlanánk. A fotókönyv nagyon tetszett, REMEK LETT.”
Hogy éreztétek magatokat a fotózáson?
“Nagyon jól éreztük magunkat a fotózáson, mert nem olyan volt, mint egy hagyományos fotózás, hogy különböző utasításokat kaptunk volna, hogy most ide nézzünk, meg amúgy tartsuk a fejünket, hanem szinte észrevétlen voltál és szerintem ennek köszönhető, hogy a legjobb pillanatokat fotóztad le és ezáltal a fotók nem műviek, hanem teljesen természetesek lettek és maximálisan visszaadják, tükrözik a hangulatunkat.
Az különösen nagy segítség volt, hogy a párod is ott volt a fotózáson, mert nagyon sokat segített az öltözködésben. Ez úton is köszönöm neki!”Miért engem választottatok?
“Egy véletlennek köszönhető, hogy téged választottunk. Sok fotós munkáját megnéztem az interneten, de egyik sem volt meggyőző. Én szegediként elsősorban a helyi fotósok közül szerettem volna választani, mert nyilván az árakat is figyelembe vettem és azok a pestiekhez képest jóval kedvezőbbek voltak.
De sajnos láttam olyan munkákat, amik borzasztóak voltak, bár kedvező árban lett volna a szolgáltatás.
Már majdnem feladtam a keresgélést, amikor az általam kiválasztott vőféllyel találkoztam személyesen, hogy megbeszéljük az esküvő részleteit és tőle kértem tanácsot. Ő a kezembe nyomott egy szórólapot és azt mondta, hogy szerinte ez a fotós a legjobb. Ez volt a te szórólapod, Endi! Megnéztem a honlapodat, ami meggyőzött. És rájöttem, hogy ez az a része az esküvőnek, amin nem szabad spórolni, mert egész életében ezeket a képeket fogja az embert nézegetni, úgyhogy nem árt ha az ember egy profira bízza a fotózást. Arról nem is beszélve, hogy nálad az ár és a szolgáltatás minősége egyenesen arányos egymással, maximálisan elégedettek vagyunk a munkáddal!”Mi az amiben fejleszthetném a szolgáltatást?
“Nem tudok olyat mondani, amiben fejleszteni kellene a szolgáltatást, hiszen amint már említettem a minőség hibátlan és a legújabb trendeket is követed, hiszen nem sok fotós készít fotókönyvet, illetve slideshow-t, amik nagyon jó dolgok, mindenkinek ajánlani tudom!”